Sokat gondolkodtam és teszem azt ma is, hogy ebben a világban vajon hogyan lehetnék annyira hívő, mint az egyszerű halászember, aki ott hagyva mindenét követte az Úr Jézust? Hogyan lehet azt a csipkebokrot lángolva tartani? Mert célom, hogy sok embert elérjek vele és több olyan dolgot csinálok, amivel növelni kívánom a hitem és általa a szeretetet a világban. És ez csak akkor működik jól, ha ég bennem az a láng. Nem kicsit, hanem nagyon.

Egyik legfontosabb feladatomnak tartom azt, hogy minél több embert rávegyek arra, hogy szeresse már önmagát. Hedonista világot élünk, minden vágyunknak száz utat találhatunk, mégis önmagunkat igazán szeretni, azért nem is olyan egyszerű.

„Ha minden ember csak egyvalakit boldogítana életében, a világból Paradicsom lenne. Ez evangéliumi gondolat. Kevés ember osztja, a többi gyűlölködik. De akik értik, azok tudják, hogy ez a világ boldogulásának útja.” /Prohászka Ottokár/

Embernek mondunk mi aztán szinte mindent, aminek két lába van, öltözködik és gazdálkodik. Mégis, ha csak saját környezetünkben körülnézünk, hányan vonyítanak rendszeresen? Hányan kárognak? Hányan illegetik magukat, mint a pávák vagy galambok? Hányan bújnak el azonnal egy üregbe, ha valamit nagyon kellene már csinálni? Hányan piszkítanak saját élőhelyük közvetlen és tágabb környezetébe? Hányan röfögnek? Zabálnak és vedelnek? Irigyek, mint a kutyák?